Diszmorfofóbia
A kényszeres spektrumzavarok közül a testdiszmorfofóbia (BD) különös figyelmet kap. A testdiszmorfofóbia fő tünete a képzeletbeli vagy kisebb megjelenési hiba miatti aggodalom. A DSM-IV kritériumai szerint végzett vizsgálatokban a BDD-t az OCD-ben szenvedő betegek 12%-ánál észlelték. A testdiszmorfofóbia és az OCD megnyilvánulásai sok tekintetben hasonlóak. Mindkét állapotot visszatérő, zavaró kényszeres gondolatok jellemzik. OCD esetén tartalmuk számos témát foglal magában (például a fertőzéstől való félelem vagy egy nem kívánt impulzív cselekvés elkövetése). A testdiszmorfofóbiában definíció szerint ezek az aggodalmak mindig egy kisebb vagy képzeletbeli fizikai hibához kapcsolódnak. Leggyakrabban ez a túlzott aggodalom az archoz és a fejhez kapcsolódik (például az orr mérete, az arc formája, a bőr tulajdonságai, ráncok vagy pigmentfoltok jelenléte); ritkábban a beteg figyelme a test más részeire irányul (például a mell aszimmetriája vagy a láb mérete). A testdiszmorf zavar esetén gyakori az ismételt ellenőrzés (például egy képzeletbeli hiba tükörben való megtekintése) vagy az érintés – ezek a tevékenységek a klasszikus kényszerbetegségben is megfigyelhetők. Egyes testdiszmorf zavarban szenvedőknek azonban nincsenek ellenőrző rituáléik – ehelyett megpróbálják elkerülni a hibájukra való emlékeztetést az összes tükör eltávolításával vagy az otthoni összes fényvisszaverő felület letakarásával.
[ A testdiszmorf zavar diagnosztikai kritériumai
- A. Egy képzelt külső hibával való foglalkozás vagy egy meglévő kisebb fizikai hiba miatti túlzott aggodalom
- B. A probléma klinikailag jelentős kellemetlenséget okoz, vagy megzavarja a beteg működését társadalmi, szakmai vagy más fontos területeken.
- B. A megszállottság nem magyarázható jobban egy másik mentális zavarral (pl. a testkép elégedetlensége anorexia nervosában).
Az OCD-ben szenvedő betegekkel ellentétben a diszmorfofóbiában szenvedő betegek általában úgy vélik, hogy irracionális aggodalmaik jogosak. Azonban, ha ezzel ellentétes bizonyítékokkal mutatják be (pl. egy nomogram, amely azt mutatja, hogy a fej mérete a normál határokon belül van), a beteg mégis elismerheti, hogy aggodalmai nem rendelkeznek objektív alappal. Így a diszmorfofóbiában szenvedő betegek túlértékelt elképzelései a megszállottságok és a téveszmék közé helyezhetők, attól függően, hogy milyen mértékben változtathatók meg a betegek téves elképzelései. A klinikai gyakorlatban nem mindig lehet egyértelmű határvonalat húzni a diszmorfofóbia és a szomatikus téveszmék között.
Ki kapcsolódni?
Testdiszmorf zavar kezelése
Nincsenek kontrollált vizsgálatok a BDD kezelésének hatékonyságát értékelve. Számos nyílt vizsgálat azonban kimutatta, hogy az SSRI-k és a klomipramin hatékonyak sok BDD-s betegnél, sőt egyes téveszmékben szenvedő betegeknél is. 50 BDD-s beteg kezelésének retrospektív elemzése kimutatta, hogy a klomipramin, a fluoxetin és a fluvoxamin hatékonyabbak voltak, mint a triciklikus antidepresszánsok. A kutatók nyílt vizsgálatot végeztek a fluvoxaminnal (napi 300 mg-os dózisban) 20 BDD-s betegnél. Meglehetősen szigorú kritériumok szerint a kezelést 20 betegből 14-nél (70%) tekintették hatékonynak. A szerzők megjegyezték, hogy "a téveszmékben szenvedő betegeknél a kezelés nem volt kevésbé hatékony, mint a téveszmék nélküli betegeknél, és a kritika szintje jelentősen javult a kezelés eredményeként". A szerzők tapasztalatai azonban azt sugallják, hogy a BDD kevésbé reagál a gyógyszeres terápiára, mint a kényszerbetegség.
Gyógyszerek